6. Fejezet

Hatodik fejezet

 

Max

 

 

Fordította: Elpida

 

Másnap reggel az öcsémet bámultam, miközben pirítóst evett és az újság gazdasági rovatát olvasgatta. Észre sem vette, hogy figyelem. Már jó régen láttam utoljára – még soha sem voltunk ilyen hosszú ideig távol egymástól anélkül, hogy találkoznánk. Házasságok kezdete és vége, induló karrierek, gyerekek születése, családi elfoglaltságok és egy csomó más ok miatt nem jutottam el Angliába, ő meg Amerikába. És annak ellenére, hogy csak tíz hónappal voltam idősebb nála, jelenléte előhozta belőlem a védelmező báty szerepét, melyet mindig is felélesztett bennem nyugodt sztoicizmusa.

Mivel azok közé az emberek közé tartozott, akik ritkán panaszkodnak, meg kellett győződnöm róla, hogy tényleg jól van.

Vékonyabbnak tűnt, de izmosabbnak is. Amikor azt mondtam, hogy jól áll neki a válás, komolyan gondoltam. Ahelyett, hogy ez a stresszes folyamat maga alá gyűrte volna, inkább úgy nézett ki, mint akinek nagy súly esett le a válláról. A tekintete már nem volt olyan borús, feszült. Már könnyebben mosolygott.

A testvéreim közül Niall-lel leginkább kinézetre hasonlítottunk, és legkevésbé természetileg. Mindketten magasak voltunk, sportos testalkattal, és apukánk gesztenyebarna haját örököltük. Nekem évekbe telt, hogy elrendezzem a tanulmányaimat, a nőügyeimet és minden mást, ami a mihez kezdek az életemben kérdéshez tartozik, Niall meg mérnöki gondolkodással született: logikus, nyugodt és aprólékos. Én Manhattan szinte minden szabad csajával elszórakoztam, ő meg feleségül vette az első lányt, akit megcsókolt. Nekem egyik munka sem tűnt érdekesnek, míg meg nem ismertem Willt és megcsináltuk a cégünket. Niall építőmérnök volt, mélyépítésben kiemelkedett, huszonnyolc évesen már elérte, hogy a londoni metróknál vezető helyettes lett, mielőtt egy magáncég magához csábította. Én szabadon beszéltem, könnyen megnyíltam, szerelmei ügyeimben is talán túlságosan meggyőző voltam. Niall minden egyes szót átgondolt, mielőtt kimondta, a magánügyeit megtartotta magának, és még soha sem volt olyan nővel, aki előtt szerelmileg megnyílt volna.

– Hogy van a szörnyeteg exed?

– Portia többnyire a saját dolgaival van elfoglalva – mondta, és halkan nevetett. – Véletlenszerűen küld üzeneteket, hogy mit kéne megjavítani a lakásban.

Éreztem, ahogy az ismert védelmező ösztön dagadozik a mellkasomban. – Léteznek mesteremberek a munkákra. Mind tudjuk, mennyi pénze van, és arról ne is beszéljünk, ami tőled van neki.

– Valóban fel tudna fogadni valakit – értett velem egyet, és úgy vigyorgott, mint egy férfi, aki végre felfogta, hogy szabad.

Utáltam amit Portia tett vele. Megkapta a kedves, odaadó, szégyenlős, tinédzser Niallt, és ugyanennek az embernek az érzelmileg visszafogott változatát kaptuk vissza. Engem nem zavart, hogy visszafogott. Az se zavart, hogy az érzelmeit elnyomja. De hiányzott az a fiatal srác, aki hatalmas szemeivel kíváncsian nézett, és amikor mosolygott, kis gödröcskék jelentek meg az arcán.

De bassza meg. A lényeg, hogy Niall itt van, az otthonomban, és végre valahára, visszatért az életbe.

– Meg kellett volna kúrnod Teena Smithet Robbie partiján, én szóltam, hallgatnod kellett volna rám – mondtam neki.

Egyből válaszolt. – Jaj, már megint ez. Akkor már együtt voltam…

– Leszarom Portiát. Teena napokra a farkadra tapadt volna.

Az állát vakargatva nevetett. – De túl buzgón kínálgatta magát. Nem?

– Túl buzgón, azokkal a szopásra teremtett ajkakkal és azokkal a hatalmas mellekkel.

– Tökéletes mellek – megbánón értett velem egyet. – Kibaszott jó mellek.

– Kinek vannak tökéletes mellei? – kérdezte Sara, hisz pont ekkor jött ki a konyhába kávéjáért.

– Teenának! – mondtuk egyszerre.

– Annak a csajnak, akit meg kellett volna fektetnem – bővítette ki Niall a válaszát.

– És sajnos nem tette meg – folytattam. – Akkor Portia hozzá ment volna ahhoz a kibírhatatlan seggfej Richardhoz, és Niallből szexisten lett volna az egyetemen, ahelyett, hogy a nyakába vesz egy feleséget és a jelzálogot.

Ő halkan suttogott, közben teáját fújta és tekintete visszatért az újságra. – Talán.

Sara édesen nézett ránk, majd zavarodott vigyorral távozott a konyhából.

– Szóval… – Belekortyoltam a kávémba.

Mosolygott, anélkül, hogy felnézne az újságból. – Igen?

– Örülök, hogy eljöttél meglátogatni minket.

Bólintva ivott ő is egy kortyot a teájából. – Már rég találkoztunk.

– Minden rendben az Atlanti-óceán túloldalán?

Vállait megrántva válaszolt. – Minden a régi, körülbelül. Lehet, hogy pár hét múlva megint átjövök egy fontos találkozó miatt.

– Igen? – kérdeztem a szokásosnál nagyobb lelkesedéssel.

Bólintott. – Mint láthatod, jó sokat leszek itt. Úgyhogy, jó lenne, ha kiböknéd, min jár az eszed.

– Á, semmi komoly, csak te fogsz vigyázni a kicsire ma este, míg én elviszem a feleségemet egy kicsit szórakozni.

Tósztját megemelve mosolygott. – Aha, értettem.

– Későn jövünk haza – figyelmeztettem.

– Komolyan remélem is. – Továbbra is a szemembe nézett. Miközben rágott és nyelt, tekintete szarkasztikus volt, tele utalásokkal.

– Ne reménykedj, nem árulom el, mit fogunk csinálni. Ha véletlenül erre számítottál.

Nevetve megrázta a fejét, miközben újra töltötte teával a csészéjét. – Mielőtt ezt az utolsót elmondtad, azt feltételeztem, hogy vacsorázni viszed. De most inkább már nem akarom tudni.

Sara kijött a konyhába Annabellel kezében és odajött hozzám. Niall egy szalvétával megtörölte a száját és a kezét, majd felé nyúlt, hogy elvegye tőle kisbabánkat. – Gyere ide, szívem. Találd ki, ki fog vigyázni rád ma este…

Sara a kezébe adta Annabellt, és a hűtőhöz ment, hogy kivegyen egy cumisüveget tejjel. – Biztos vagy benne?

Az öcsém bólintott. – Amondó vagyok, hogy húzzátok el a csíkot.

Sara hálásan mosolygott rá. – Én hat körül megyek el, de van itt bőven cumisüveg tejjel egész éjszakára – mondta felé fordulva. – Ezt a cumisüveg melegítőt használjuk. Látod? – Belerakta a cumisüveget, bekapcsolta és mindannyian a felszálló gőzt néztük. Jellegzetes hang figyelmeztetett, amikor kész lett. – Könnyű.

– Simán megoldjuk – mondta, elvette a cumisüveget, ügyesen megrázogatta, hogy mindenhol egyforma hőmérsékletű legyen a tej. Ismét lenézett Annabellre. – Ugye, hercegnő?

Őt figyelve észrevettem, hogy nálam is sokkal több tapasztalata volt a kisbabákkal kapcsolatban, a többi nyolc testvérünktől összesen tizenhét unokahúgunk és unokaöcsénk volt, és Niall volt mindannyiunk közül a kedvenc nagybácsi.

Sara tenyerét a vállára tette. – Köszönjük, hogy ezt megteszed értünk.

Niall rosszallóan leintette, és feltűnően zavarba esve valamit morgott.

– Ez a félszeg britek szívesenje – mondtam nevetve, és vártam, Annabell mikor löki el a cumisüveget, hogy Sara etesse meg.

Niall a mi kicsinkre koncentrált, és szájához emelte a cumisüveget. – Ügyes kislány! Milyen jó kisbaba vagy te! – Lehajolt és megpuszilta a homlokát. – Hé, talán valaki nagyon éhes?

Tátott szájjal néztem őket. Kislányom rámarkolt Niall hüvelykujjára. Boldogan itta a tejét.

A rohadt életbe!

Ha kislányomnak volt valamilyen természetfeletti ereje, akkor az abban nyilvánult meg, hogy radarjával bárhol, még a legtávolabbi szobában is felfedezi az anyukáját. Ha Sara a lakásban volt, bárhol is lehetett, Annabell tiltakozott, hogy én etessem meg.

Haragosan néztem Niallre. – Valószínűleg női illatot árasztasz.

– Húzd el a beled… – mondta ezt úgy, hogy hangja ugyanolyan gyengéd maradt, ahogy eddig is nyugtatgatva beszélt a kisbabámhoz. – Miért ilyen nagy seggfej apuka? Elárulod? Száz unokahúgom és unokaöcsém van, és ő meg azt képzeli, hogy nem tudok megetetni egy ilyen apró hölgyecskét, mint amilyen te vagy?

Nevetve álltam fel és összeszedtem a tányérjainkat.

– Ez a kislány tudja, hogy melyik nagybácsi fogja őt elkényeztetni – suttogta Niall Annabellnek, de elég hangosan ahhoz, hogy én is halljam. – Ki akar egy pónit? Te? Tényleg? Majd én gondoskodok róla, hogy legyen egy pónid.

Miközben elindultam, hogy megkeressem Sarát, megjátszott haraggal hátba veregettem.

– Szívesen, seggfej – énekelte mézes-mázasan.

~~~

Sara a fürdőszobában volt, hogy a fülébe tegye azt a gyémánt fülbevalót, amit az apukája küldött neki Annabell születésekor.

Lehajoltam hozzá és a nyakába csókoltam. – Szólok Scottnak, hogy nyolcra jöjjön értünk…

– Ne! – Felém fordult, végigsimított az ingemen és megigazította a galléromat. – Ne szólj neki.

Párat pislogtam és a fejemet oldalra döntöttem. A gyomrom kis csomóba ugrott össze. – Nem akarod, hogy elmenjünk?

Édes mosolya megnyugtatott. – Dehogynem akarom. De azt akarom, hogy ott találkozzunk. Scott majd odavisz engem. Te külön gyere.

Azt akarta, hogy külön menjünk a klubba. – De... mindig együtt megyünk.

– Amikor elmegyünk innen, azt akarom, hogy mindent hátrahagyjunk. Ha Scott együtt visz el minket innen, akkor Annabell miatt fogunk aggódni és róla fogunk beszélni útközben. Arra gondoltam, hogy magammal viszem vásárolni, kell vennem egy-két dolgot a munkakezdésem miatt, aztán beugrom anyukádhoz. Megbeszélem Niall-lel. Scott felvehet engem ott, és mi majd Johnny-nál találkozunk. Magunk lehetünk ma este.

– Biztos vagy ebben?

Az ajkába harapott és mosolygott. Majd egyből utána a fülembe súgta: – Igen, teljes mértékben biztos vagyok.

Ártatlanság, várakozás, vágy és valami, ami még a cukornál is édesebb, mindaz, amit szeretek összesűrítve Sara arcának egy egyedülálló kifejezésében.

– Rendben. Ott találkozunk kilenckor.

~~~

Elmentem dolgozni, arra számítva, hogy Sarával azért találkozom ebédidőben, vagy legalábbis felhív valamikor napközben, ahogy általában szokott. De arra is gondoltam, hogy talán egyik se valósul meg ebből a kettőből. Arra gyanakodtam, hogy Sarának talán ma egy kis távolságra van szüksége tőlem, hogy kellő hangulatba kerüljön. Amikor már készülődtem hazaindulni, jött egy SMS Nialltől, miszerint anyutól hozza el Annabellt, és Sarával a klubban fogok találkozni, ahogy előre megbeszéltük.

Furcsa volt ez a távolság, de ugyanakkor izgató.

Hazamentem, lezuhanyoztam és felöltöztem. Csak kóvályogtam kihalt lakásunk üres szobáiban. Niall felhívott, hogy kislányunkkal nemsokára hazaér, és igazság szerint egyetértettünk abban Sarával, hogy valószínűleg jobb lenne, ha elmennék itthonról, mire hazaérnek. Annabell nagyon jó kezekben volt. Max és Sara pár órára megszűnhet szülőnek lenni.

Semmi más dolgom nem volt, csak hogy elinduljak, hogy találkozhassam a feleségemmel.

Amikor kiléptem az ajtón a telefonom jelzett. Johnny üzent: A főbejáratot használjátok.

Régen mindig a hátsó bejáratot használtuk, és egyenest a Hatos Szobába mentünk. Miután már tucatnyi „bemutatót” tartottunk a klubban, Sarát és engem már bárki felismerhet, aki szerda estéken látogató volt. Mit akar Johnny? Hogy csak úgy sétáljon be Sara mindenki közé?

Védő ösztöneim feltámadtak.

Válaszoltam neki. Ezt Sara kérte?

Gyorsan válaszolt. Pofa be. Bazd meg, tárgyaláson vagyok.

Mintha csak azt írta volna: „igen”. Ha bármi más ok létezett volna, akkor azt elmondja.

Nevetve nyolc üzenetet küldtem el neki.

Nagyon

Sajnállak

A

Pici

Összezsugorodott

Ráncos

Faszod

Miatt

~~~

Miután egyeztettem Scott-tal, a sofőrrel, hogy anyukámékhoz megy Saráért, hívtam egy taxit, hogy elvitessem magamat a Red Moon klubba. Nem tudtam Johnny hogyan készítette el a szobánkat klubbeli visszatérésünkre, ezért lazábban öltöztem: fekete nadrág és egy szürke, kockás ing, legombolt gallérral. Már olyan rég nem léptük át a klub titkos főbejáratát, hogy valós idegességet éreztem. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan is jutunk be oda: egy kulccsal bejutok az épületbe, néhány emeletet lemegyek, ahol ott lesz Johnny egyik embere. Csakhogy ennél az asztalnál nem Lisbeth volt a recepciós, hanem egy lenyűgöző, vörös hajú nő, aki az íróasztalát megkerülve odajött hozzám és a kezét nyújtotta.

– Trin vagyok – mondta és mosolyogva köszöntött. – Ön biztos Mr. Stella.

Ebben a klubban mindenki szeme láttára kúrtam a feleségemet. Furcsának tűnt ez a formalitás. – Csak Max.

– Örülök, hogy megismerhettem. – A vastag acélajtó felé mutatott, ami a klubba vezetett. – Mr. French örömét fejezte ki, hogy maga és Mrs. Stella ismét visszatértek szokásaikhoz.

Az egyik szemöldökömet megemelve vigyorogtam. – Már meguntuk a szado-mazo partikat és csoportos orgiákat.

A fejét rázva nevetett. – Azt hiszem, a törzsvendégeink kedvelnék a maga történeteit – mondta. – Édes. Különbözik a többitől, amit itt mondanak el.

Még szép, hogy jól mondta. Mert melyik másik házaspár hagyná, hogy ezek a legintimebb pillanataik vadidegenek szeme láttára játszódjanak le? Ki más hívná meg ez egész világot, hogy tanúja legyen szexuális életének?

De visszatérve ide, már itt, a fő események ismeretlen előterében, csodálatosan szürreális érzések ragadtak magukkal. Az orromban éreztem a szomszédos helyiségből a bőr és a lakkozott padló illatát. Hallottam a hatalmas ajtón átdobogó zene ütemes ritmusát. A gondolat, hogy Sarát felizgatja, hogy mások tekintetének teszem ki, és engem is felizgat, ahogy látom élvezetét. Folyamatosan meglepett exhibicionizmusa, tekintettel arra, hogy a mindennapi életünkben egy csodálatos, gyönyörű, de nem feltűnősködő, okos, szerény nő volt.

– Milyen a kisbabájuk? – kérdezett Trin, arra kényszerítve, hogy tekintetemet az ajtóról levéve ismét felé fordítsam.

– Ő csodálatos… – mondtam, és éreztem, ahogy az arcomon hatalmas mosoly terült el. – Most otthon van, az öcsém vigyáz rá.

Megemelkedett a szemöldöke. Kifejezése tele volt utalásokkal. – Van egy öccse?

– Igen – válaszoltam nevetve. – Magas, egy zseni és az egész klubra elegendő elnyomott szexuális energia van benne. Meg kéne adnom magának a telefonszámát.

Trin a fejét félrehajtva nézett rám, majd elővett egy névjegykártyát asztala felső fiókjából. – Adja ezt neki oda. – Ellépett, és az ajtóhoz vezetett. – Mrs. Stella már bent van. Nem akarom feltartani.

Az ajtón átlépve a klub nagyméretű fő helységébe értem. Halványan volt megvilágítva, a falakat drága tapéta fedte finom mintákkal, csíkokkal. Bársony függönyök lógtak az alacsony asztalokat körülvevő kisméretű kanapék mellett, fenséges középkori érzékiséget adva a helyiségnek.

Ahogy emlékeztem, a sarokban egy kisebb bárpult volt, de a terem elrendezése megváltozott, most a színpad a terem közepén volt, ahelyett, hogy a hatalmas terem túlsó oldalán emelkedne ki.

Sara az egyik kanapén ült egy alacsony fal mellett, és gyümölcsös koktélját kortyolgatta. Meglepően, egyedülállóan lazának tűnt, annak ellenére, hogy egyedül volt. Az előadást nézte: egy nő, ahogy lassú sztriptízt mutat be egy férfi előtt, aki meztelenül egy székhez volt kötözve.

Hihetetlen, az agyam milyen gyorsan átállt a hétköznapi dolgokról, a pelenkákról, a befektetőkről, a cumisüvegekről és a szerződésekről, a valóság akkori pillanatára, egy magánszámra – ami valószínűleg törvénytelen –, ahol csak a nagyon gazdagok lehetnek abban a kiváltságos helyzetben, akiknek meg voltak a kellő kapcsolataik, hogy kielégítsék a legsötétebb, legpiszkosabb fantáziájukat, hogy részt vegyenek benne. A körülöttem ülök az italukat iszogatták és halkan beszélgettek, vagy csak nézték a terem közepén folyó előadást, várva, hogy a hátsó szobák megnyíljanak a közönség számára.

Hat szoba volt, amiket a nagyteremmel egy közös előtér kötött össze. A szisztéma egyszerű volt: mindegyik szobában más-más látványban volt része a látogatónak, miközben a sötét előtérben asztaloknál ültek, italaikat fogyasztották és az ablakokon keresztül tökéletes rálátásban volt részük a legédesebb, legmocskosabb szexuális fantáziájuk megelevenedésének.

A hat szobának visszatérő előadói voltak – tapasztalt domok, exhibicionista hajlamú Broadway-előadóművészek, akik jó pénzt kerestek, vagy táncosok, akik hajlamosak voltak kipróbálni különböző dolgokat –, vagy páran Johnny ismerősei közül, akik megkérték, hogy adjon nekik lehetőséget egy kis „játszadozásra” híres klubjában. A barátai közül csak Sara és én kaptunk külön szobát állandó használatra: szerda esténként a hatos szobában voltunk, ami a miénk volt, annyi időre, ameddig csak akartuk.

Noha soha sem kaptunk fizetséget – ellentétben másokkal, akik a többi szobában „játszottak”, felléptek –, a szerda este a Hatos szobában az egyik legnépszerűbb helyszínné vált, és az egyik legjövedelmezőbb show lett Johnny számára. Tudtuk, mert ő mondta el nekünk. Mi soha sem láttunk egyetlen arcot sem a közönségünkből. Az első itt töltött esténket és a mait leszámítva, minden egyes alkalommal a hátsó bejáraton jöttünk be a klubba.

És mégis, rövid utam során, amit a bejárattól az asztalig tettem meg, éreztem, hogy megjelenésemmel zavargást keltek. Az emberek mozgolódtak, kihúzták magukat ültükben, mintha felismertek volna. Észrevettem a visszafogott mutogatásokat, halk suttogásokat. Visszajöttek.

Vajon Sara is észrevette?

Élvezte? Remegés futott végig a gerincemen, a szívem majd kiszakadt a helyéről, amikor arra gondoltam, hogy miközben itt ül, azon elmélkedett, hányan, hányszor láthatták, ahogy megbaszom. Elképzeltem, hogy már ettől a gondolattól nedves lett.

Amikor Trin az asztalunkhoz vezetett, Sara ránk nézett és felállt. A vér megfagyott az ereimben.

Egy fekete, mini ruha volt rajta. Egyszerű volt, apró gyöngyökkel hímezve, melyek visszafogott ragyogást adtak neki. Csodálatosan nézett ki, ahogy a fény rá esett, gondoltam, és egyből elmosolyodtam. De ha levenném róla a ruhát és hagynám a padlóra esni, akkor még jobban nézne ki. Szemeit világos barna szemceruzával húzta ki, és ajkait csábító vörös rúzzsal hangsúlyozta. Megjelenésében nem volt semmi feltűnő ezen az estén, de forró tekintete – azzal az ördögi tűzzel, szája kihívóan játékos vonala, és az, hogy csak egy pillanatra nézett a szemembe, mielőtt türelmetlenséggel teli tekintete bejárta az egész testemet – mindenemet lángba borította.

Lehajoltam hozzá és megcsókoltam az állán. – Szia, Virágszirom. – Magamba szívtam bőrének édes ízét, és ajkaimmal a füléhez vándoroltam. – Kibaszott gyönyörűen nézel ki.

– Szia, Idegen. – Visszaült és tekintetével a mellette levő székre mutatott, jelezve, hogy mellé üljek, ne vele szembe. A klubban szigorú szabályok voltak: maximum két italt fogyaszthattak a vendégek, nem érinthették meg egymást, mindenki saját akaratából volt jelen, és ha bárminemű jel ezek megszegésére utalt, akkor lecsapott Isten ökle, azaz Johnny.

Tudtam, hogy ebben a teremben nem érinthettem meg Sarát. De ezek a szabályok valóban ránk is érvényesek, amikor egyértelmű volt, hogy mi is kitesszük a show egy részét? Többen figyeltek minket kis asztalunknál, mint a megkötözött pasit szopó meztelen nőt a színpadon.

Mellé ültem, felé hajoltam és megnyaltam a nyakát.

– Max… – figyelmeztetett.

– Minket néznek – mondtam neki. – A legtöbb vendég minket figyel. Szerinted azt akarják nézni, hogy ide jövök és betartom a szabályokat? – Szenvedélyes csókot adtam a szájára, arra kényszerítve, hogy megnyissa ajkait, hogy éhesen játszadozhassak a nyelvével. – Nem láttalak egész nap. És rohadtul úgy köszöntelek, ahogy nekem tetszik. Johnny és a szabályai baszódjanak meg – suttogtam.

És mivel senki sem jött az asztalunkhoz, hogy megkérjen minket, távozzunk, azt bizonyította, hogy igazam van.

Senki sem jelzett a terem túlsó feléből.

Ehelyett azt éreztem, hogy a teremben jelen lévő vendégek visszafogott lélegzettel bámultak minket.

– Már rég itt vagy? – kérdeztem.

Megrántotta a vállát, és hosszú haját a füle mögé tűrte. Még egy dolog, ami megváltozott az utóbbi időben. A haja megnőtt és dúsabb lett. – Tíz perccel előtted jöttem.

Szemügyre vettem. Az arca kipirult, lélegzete felgyorsult és nem tudta elvonni tekintetét a számról. – Érezted, hogy figyelnek?

Bólintott.

– Furcsa érzés volt?

Lassan megrázta a fejét. – Nem – suttogta.

Kezemet az asztal alá tettem és megérintettem meztelen lábát. Majd feljebb csúsztattam a kezem, míg meg nem érintettem fehérneműje finom csipkéjét. A forróság átsütött a lágy anyagon, megmelegítve az ujjaim. – Benedvesedtél tőle?

Tekintete a számra tapadt. – Igen.

– Szerinted mi az, amire leginkább emlékeznek? – Ujjbegyemmel a csipkén keresztül megdörzsöltem csiklóját. Megpusziltam az arcát, majd szenvedélyes csókot adtam kibaszottul tökéletes ajkaira.

– Talán arra, amikor kikötöztelek – mondta kezét az arcomra téve, arra késztetve, hogy félre hajtsam a fejemet, így az államba tudott harapni. – Vagy talán arra, amikor először… – Félbeszakította mondatát. Mosolya sokat sejtető volt.

Bólintottam. Itt, a klubban dugtam először seggbe. Valamilyen oknál fogva itt biztonságosabbnak éreztük, lassú, nyugodt mozdulatokkal csináltuk. A gyönyöre, meglepettsége és vágya annyira durva volt. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki az itt jelenlévő közönségünk közül látta, soha sem fogja elfelejteni szájának ívét, amikor az egész farkamat megérezte magában, és amikor akkorát élvezett, mint még soha.

A nézők figyelme a terem közepén álló színpadon folyó jeleneten és köztünk ugrált. Mi voltunk a nyugodtabb opció: mindig is a nyugodtabb lehetőség voltunk. Amit mi kínáltunk, az nem vad szex volt egy kis adag fajtalansággal. Az csak mi voltunk – elmélyült kapcsolat, egyre nagyobb bizalommal, szexuális felfedezésre érett hajlandósággal. És mi cserébe egy biztonságos hely lehetőségét élvezhettük ki, ahol bármit kipróbálhattunk. A figyelem, amit felénk fordítottak, furcsa tiszteletet rejtett magában: minden mozdulatunkat szemrevételezték és élvezték. Beruháztak ránk.

Általában nem ittunk sokat a „fellépéseink” előtt, de mivel ez az este úgy nézett ki, mintha az összes szabály megszegése lenne a fő témája – külön jöttünk, a főbejáraton jöttünk be, a főteremben mindenki szeme láttára egymást érintettük –, visszafogottan jeleztem a pincérnőnek. Kihozott nekem egy citromos vodka koktélt, és Sara rendelt magának egy citromos szódát.

Annyira izgatott voltam, hogy a kezem szinte remegett, ahogy poharamat a számhoz emeltem. Még egy ok, hogy igyak. Le kellett nyugodnom, be kellett illeszkednem a környezetembe, mielőtt bemegyünk a Hatos Szobába. Miközben az italainkat kortyolgattuk a körülöttünk lévőket néztük, és szavak nélkül megegyeztünk abban, hogy a valós bemutatót megtartjuk a Hatos Szobára.

Egy átlátszó rózsaszín neglizsét viselő magas nő jött az asztalunkhoz, akinek mellbimbóit csillogó díszek fedték a vékony anyag alatt. Jelzett nekünk, hogy elérkezett a mi időnk.

Sara felállt, és én utánoztam. Éreztem, hogy körülöttünk mindenki lemerevedik. És miközben a folyosó felé mentünk, hallottam a sikamló hangot, ahogy mások is hátratolják székeiket, és a lépteket, ahogy távolságot tartva tőlünk minket követtek.

– Kész vagy erre? – kérdeztem.

Hangjából kihallottam mosolyát. – Aha.

Szívem szinte már a torkomban dobogott. Elmentünk a tőlünk balra eső szobák jelenetei mellett.

Egy csoportos szex, férfiakkal.

Egy idősebb nő, egy olyan fiatal sráccal, akiről azt hinnénk, hogy ma lett nagykorú.

Figyeltem Sarát, ahogy magabiztosan elsétál a klub vendégei mellett, akik tekintetében látható volt a felismerés, amikor felnéztek rá. Arcomon éreztem érdeklődésüket.

Bal oldalunkon, az üveg mögött egy nő volt megkötözve, készen állt az anális behatolásra.

A folyosó végén megláttam a szobánk ajtaját. Egyből melegem lett. A testem életre kelt.

Soha sem tudtam, milyen berendezésre számítsak. Johnny néhány este egyszerűségre törekedett, csak egy ágy és semmi más. Máskor a berendezés a nappalinkat idézte, vagy egy drága szálloda szobáját, és egyszer még odáig is elment, hogy egy trópusi bungalót alakított ki.

Erre az estére Mr. French valami egyszerűt választott: egy fényes ezüstszínű, kerekes asztal, egy whiskys üveggel és pár bonbonnal, egy vastag szőnyeg, ami a szoba fa parkettájának nagyobb részét lefedte, és egy hatalmas ágy a szoba közepén, tök üresen, ha csak nem vesszük figyelembe a szilva színű lepedőt.

Az asztalkához mentem, szemem sarkából figyeltem Sarát. Jelenlétünk a szobánkban máris izgalommal árasztott el. Valamit kellett csinálnom, hogy eltereljem egy kis időre a figyelmemet, nehogy egyből az ágyra taszítsam, hogy magamévá tegyem.

– Kérsz egy italt? – kérdeztem. Töltöttem magamnak egy whiskyt és ránéztem.

– Igen. Tölts nekem is. – A kezemben tartott whiskys üveg felé intett. Sara csak ritkán ivott rövidet, de ma készek voltunk minden szabályt megszegni. És ebben a pillanatban annyira elemében volt, olyan kibaszottul lazán viselkedett. Nyakán kipirult bőre elárulta, mennyire beindította ez a kis séta a folyosón idefelé.

Egy kisebb pohárba töltöttem neki egy kevés whiskyt. Elvette a kezemből, beledugta az egyik ujját a pohárba és nedves csíkot rajzolt a nyakára.

Egy meghívás.

– Akkor kezdjünk neki?

Nevetése halk, rekedtes volt. – Már egy órával ezelőtt elkezdtük.

Egy húzásra megittam az italomat, egy lépéssel odaléptem hozzá és elkezdtem nyalogatni, szopogatni a nyakán a bőrt.

– Amikor utoljára itt jártunk, terhes voltam – suttogta, és kíváncsi voltam, mennyire égeti a hátát rajongóink tekintete a tükrözött üveg mögül.

– Fantasztikus voltál – javítottam ki.

– Mondd el, mit csináltunk azon az estén.

– Lefeküdtünk – mondtam a szoba másik felébe nézve, ahol akkor volt az ágy, pontosan a tükrözött üveg előtt, ahonnan úgy bámulhattak minket, hogy mi nem látjuk a közönségünket. – Mögéd feküdtem és úgy hatoltam beléd.

– Gyengéden – szakított félbe nevetve.

Mosolyogtam, és közben többször is gyengéden megharaptam a nyakát. – A próbálkozásaid ellenére, valóban gyengéden. De a tükörben láttam, ahogy sikítottál, amikor elélveztél, pontosan úgy, ahogy a kint lévők is látták.

Ujjait felcsúsztatta a mellkasomon és a gallérom fölött kibukkanó meztelen bőrt érintették. – És azután?

Mély lélegzetet vettem és lehunytam a szemem, mert az emlékektől csak még gyorsabban vert a szívem. – Amikor hazafelé mentünk, az autóban elfolyt a magzatvized.

– És azután?

És azután.

Menetirányt változtattunk és autónkkal a szülészeti klinika irányába kanyarodtam. Érzelmek kavalkádja kísért minket. Hol rettegtünk, hol vigyorogtunk. Aztán amikor odaértünk, Sarával a karjaimban berontottam a sürgősségire, és úgy ordítottam, mintha Sarát meglőtték volna, nem pedig szülni hoztam.

– Aztán harminc óra múlva megszületett Annabell Dillon Stella.

– Lett egy kisbabánk, Max. – Megemelte az állát, és kihívóan, büszkén mosolygott rám.

Én is rámosolyogtam, érezve, ahogy a mellkasom kitágul, míg el nem telíti az egész világ. – Igen, kibaszottul megcsináltuk...

Kezeit lecsúsztatva végigsimított rajtam, majd rámarkolt a már keményen álló farkamra, lassan simogatott, gyengéden szorongatott a nadrágomon keresztül. Ilyen egyszerűen. Nem is volt szükség arra, hogy valami mást mondjunk. Nem kellett átmeneti téma a gyerekünk születéséről arra, hogy így megérintsen. Semmi távolság az anyuka Sara, és az én szeretőm, Sara között.

– És megint itt vagyunk – mondta, és felnyújtózkodott, hogy megpuszilja a nyakamat. – És már attól, hogy itt vagyunk, ebben a szobában, elvesztem a fejem. Megőrjít.

Lecsuktam a szemem és felnyögtem. – Szeretlek.

– Én is szeretlek. – Éreztem, ahogy nyújtózkodik és a nyakamat harapdálja. – Szerinted, mit gondolnak azok ott kint, akik minket figyelnek?

A nagy tükörre néztem. – Szerintem ugyanazt érzik, mint mi, csak valamivel enyhébb változatban.

– Mintha részt vennének velünk ebben az utazásban…

– Igen – értettem egyet. – Érezted a figyelmüket a folyosón?

– Igen, mindenkiét. – A fejét hátrahajtotta és a hajamba túrt, miközben én lejjebb ereszkedtem és már a két melle közötti részt csókoltam ruhájának vékony anyagán keresztül. – Mindig is tudtam, hogy vannak, akik minket néznek. De soha se gondoltam, hogy szinte mindenki.

Lehúztam ruhájának cipzárját, és hagytam, hogy a vállain lecsússzon, centiről centire, úgy érezve, mintha a közönségünk szemével látnám átalakult testét. Tudtam, hogy azt látják, amit én is látok – a legdúsabb melleket, és a derekát, ami ismét vékony volt. Ma anélkül néznek rá, hogy látták volna az átalakulását, ahogy buja, terhes alakja átváltozott: karcsúvá érett, kibaszottul izgatóvá. Olyan volt, mint egy szirén, félmeztelenül, vékony anyagú ruhájában, rózsaszín körmeivel, telt, nedves ajkaival. Elbűvölő. Rajta minden kibaszottul elbűvölő volt.

Feltűnés nélkül arra pillantottam, ahol tudtam, hogy idegenek figyelnek minket, tudva, hogy mindenki láthatja, mennyire birtokló és büszke vagyok.

Nézzetek rá, gondoltam a melltartójához nyúlva, hogy azt kikapcsoljam. Nézzetek erre a csodálatos nőre!

Egyik mellét a markomba vettem. Feszes volt és telt. Forró láva folyt végig az ereimen, amikor rájöttem, hogy nem ürítette ki, mielőtt ide jött.

– Istenem! Sara!

– Élvezd, Stella. – Pajzán vigyorral kihúzta ingemet a nadrágomból. – Ha már úgy döntöttünk, hogy ma este játszunk, akkor játszunk. – Kigombolta a farmeromat és benyúlt az alsógatyámba. – Itt nem fogod megjátszani, hogy nem őrjít meg, amikor szopod, vagy amikor eláztatja a kezedet. Nem fogod megjátszani, hogy a testem csak az ő élvezetére produkálja ezt, és a tiédre nem. Ez neked is jár. Te csináltad, hogy ilyen legyen. Te tettél ilyenné. Élvezd ki!

Megszorított a markában és halkan felnyögött. Annyira fel voltam izgulva, hogy az élvezettől már a kellemetlenül kibírhatatlan határát közelítettem. Így hatott rám ez a nő. Elsöpörte a gondolataimat és magával ragadott az iránta érzett vágyam.

– Téged fognak nézni, és azon fognak tanakodni, mit érzel – mondta –, hogy élvezed-e. – Hangja suttogóvá halkult, miközben körmével kulcscsontomat karistolta. – Kíváncsiak lesznek, milyen sűrűn baszod a melleimet.

Alig tudtam így ránézni – miközben elragadó, szexi, kitartó – anélkül, hogy az érzelmek fojtogatnának. Nagyot nyeltem, és remegő kezekkel derekáig lehúztam a ruháját. A vágya szinte kézzelfogható volt, növekedett és eltelítette a szobát, már engem is elkezdett kínozni, miközben a lábai közötti apró hasadék érzéséről fantáziáltam. Mennyire nedves és vendégszerető lenne az ujjaimmal szemben.

Ruhája a földre hullt – pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem –, és le sem húztam a bugyiját, inkább belenyúltam és végigtapogattam. Nedves volt.

– Bassza meg!

– Ott kint azon gondolkodnak, az ajkaid miért nincsenek a mellemen – nyögte a fejemet magához húzva. Megnyaltam kemény mellbimbóját, éreztem, ahogy az édes íz elárassza a nyelvemet. Felnyögtem és a mellébe markoltam, éhesen támadtam. Ő lecsúsztatta a kezét a hátamon. – Azon gondolkodnak, milyen lehet velük játszani, amikor ennyire teltek.

Többször nyögve szopogattam és úgy fordítottam, hogy a tükörrel szemben álljon. Most pontosan azt láthatta, amit a kint lévők is látnak: engemet, előre hajolva, hogy elérjem a melleit, hogy nyalogassam, hogy nyáltól fényessé tegyem, miközben még jobban feldagadnak és megkeményednek.

– Meg akarom baszni a melleidet – suttogtam.

– Igen – sóhajtotta.

– A nyakadra élvezek, aztán olyan keményen nyalom ki a pinádat, hogy még a kint állók is érezni fogják az ízét.

Hátratolt, míg az ágynak ütköztem és leültem. Aztán az ölembe mászott és száját az enyémre tapasztotta. Hosszú nyögés szakadt ki belőlem, amikor nyelve az ajkaim közé hatolt – apró és édes, de ugyanakkor követelőző, kiéhezett, de uralkodó. Még többet akartam. Imádtam Sarát, amikor kezébe vette az irányítást, amikor ennyire erős volt és a hajamba markolva irányította a fejemet, hogy úgy fordítsa, ahogy neki tetszik. Minden sejtem, mindegyik lélegzetem, minden egyes mozdulatom magáévá tette.

Nem voltam képes elvenni kezeimet melleiről, nem tudtam abbahagyni melleinek gyömöszölését, fogdosását. Annyira kemény és nedves volt kezeimben. Úgy fordultam, hogy a háta legyen a tükör felé, hogy a közönségünk lássa, ahogy a kezem lecsúszik az oldalán, a hátán keresztül le a fenekére.

Ő a farkamhoz dörgölődzött, majd hátralökött, míg hanyatt feküdtem, és egy vad mozdulattal le tudta rántani rólam a nadrágomat.

– A zoknit is – mondtam neki nyugodt hangon, erre ő játékosan mosolygott, és megszabadított az összes ruhámtól. Tök meztelen lettem.

Feleségem tekintete elárulta összes mocskos gondolatát. Elkezdte nyalni a combjaimat és elindult felfelé. Arra kényszerített, hogy tárjam szét lábaimat, és nyelvével a mogyoróimat cirógatta.

– Te egy romlott nőszemély vagy… – mondtam nevetve, és lehunytam a szemeimet, miközben ő már a farkamat nyalogatta, a tövétől a hegyéig. Egyik kezemmel a hajába túrtam és megpróbáltam irányítani, mert a mozdulatai annyira lendületesek voltak, hogy elvesztette az irányítást mozdulatai felett. Felkönyököltem, és másik kezemmel a fenekére csaptam. És amikor ennek következtében a farkamat egészen a torkára engedte, akaratom ellenére hangosan felkiáltottam.

Az érzés túlságosan jó volt. Nedves nyelve, a nyalása, a mozdulatai. Nem bírtam volna már sokáig. Elhúzódtam, és arra kényszerítettem Sarát, hogy feküdjön hanyatt. Meglepett, dögös kuncogásától nekem is mosolyognom kellett. Bordái fölé másztam, nyálától még nedves farkamat a mellei közé nyomtam és ütemes mozgást vettem fel, egy olyan felszabadult vadsággal basztam a melleit, amilyet már rég engedtem meg magamnak. Az is lehet, hogy rajta hagyhattam kezeim nyomát, de abban a pillanatban egyikünket sem foglalkozott ezzel. A nyakára élvezhettem, bepermetezhettem spermámmal, érezhettem farkammal nyakának selymes bőrét, miközben rájöttem, hogy pont erre a durva, követelődző viselkedésre számít tőlem.

Hiányzott neki, hogy ilyennek lásson. Tudtam. Hiányzott neki, hogy lásson, miközben elveszítem az irányítást a mozdulataim felett, lássa, hogy magamévá akarom tenni, lássa, menyire éhezem rá, mennyire elragadtatott vagyok miatta, és mennyire bevadít. Vajon mekkora szüksége van arra, hogy emlékeztessem erre? Minden nap elmondtam neki, mennyire szép. Minden este érezte a vágyamat, amikor hozzám bújt. De természetesen, itt valahogy más volt a helyzet: itt valahogy még meztelenebbek voltunk, mint a saját ágyunkban, mintha egyre magasabbra emelnénk a tétet és egyre többet osztanánk meg a tükör túloldalán lévő emberekkel.

Bemutatót tartottunk. De soha sem játszottuk meg magunkat. Inkább hasonlított egy játékhoz, amiben felfedhettük legsötétebb, legszégyentelenebb fantáziánkat, irányításra vágyó hajlamunkat, az összes sebezhető oldalunkat, melyekre érdemes volt figyelmet fordítani.

Látod? kérdezte szemével. Elfelejtetted, mennyire beindít, amikor látom, hogy elveszted az irányítást miattam. Elfelejtetted, hogy itt éljük ki fétiseinket és feszegetjük a határainkat.

De én emlékeztem.

Ez volt a legjobb játék. Egyből tudtam, melyik volt az a pillanat, amikor ő is ugyanezt érezte, amikor láttam az ajkait boldog mosollyal félig megnyílni. Nevetett, ujjaival végigsimított rajtam, gerince ívbe hajlott, hogy még nagyobb erővel nyomódjon a faszomhoz.

Közel voltam, hogy elélvezzek, éreztem, ahogy a kínzó gyönyör elindul lentről, a köldökömtől, és lefelé kering, amíg elvesztettem az irányítást, és bevadultam – egyik kezemmel a tarkójára markoltam és nagy élvezettel basztam, csípőm ritmusosan löktem előre, lendülettel, amíg meghallottam a morgó hangot, ami az én hangom volt, és könyörgés, és figyelmeztetés, hogy milyen keményen fogok elélvezni és testének melyik részeire.

A nyakára.

A melleire.

Az állára és az alsó ajkára, amikor előredőlt és nagyra nyílt szemekkel nézte, ahogy beterítem a gecimmel.

Még mindig zihálva gyűrtem magam alá. Simogattam nyirkos bőrét. Tenyerem a hasára tettem, és elhelyezkedtem a lábai között. Megcsókoltam a csípőjét, a combját, és végül az édes rését. Kezeivel a hajamat simogatta, majd húzta, megemelte a csípőjét, és én szopogattam, nyaltam, tudva, hogyan érjem el célomat gyorsan és egyszerűen, tudva, hogyan csaljam ki torkából rekedtes sikolyát, amikor elélvez. És akkor gyorsítottam a mozdulataimon és mosolyogtam, mert ahogy felnéztem, láttam, hogy a szemei csukva vannak, és a szája fölött izzadságcseppek ragyognak. Megkönnyebbülést láttam az arcán.

Feltérdeltem, elkezdtem ujjazni, és felülről néztem, ahogy az ujjaimmal basztam. Már minden elképzelhető pózban láttam meztelenül – széttett lábakkal, ahogy most is volt, vagy amikor egyedül zuhanyozott, vagy amikor még több élvezetért, vagy kevesebb fájdalomért könyörgött, amikor elveszett az érintésemben, és amikor nem is tudta, hogy figyelem –, és ez annyira közel hozott hozzá, annyira biztonságosnak éreztem, hogy másokkal is, idegenekkel megosztottam látványát, de ugyanakkor csak én érinthettem, én voltam az egyedüli, aki ezekben a másik intim pillanataiban láthatta. Senki más nem láthatta gyerekünket megszülni, vagy amikor lehajol zuhanyozás közben, hogy leborotválja a lábát. Senki más nem láthatta az ágyunkban párnáját átölelve aludni, vagy hajnali négykor kislányunkat szoptatni. Tehát hiába is nézi őt a közönségünk, soha a kibaszott életben senki más nem tudná megadni azt neki, amit én megadok. Mert semmi más nem izgatja fel Sarát annyira, mint az én teljes, határok nélküli imádatom.

Iránta érzett szerelmem minden másodperce – egy olyan szerelemé, amiben két évbe tömörült egy egész évezredre elég érzelem – összeolvadt egy érintésbe. Kezeim lelassultak, ujjaim óvatosan kihúztam belőle, leereszkedtem és testét az én testemmel fedtem be, ajkait az ajkaimmal. Ismét kemény voltam és beléhatoltam, hogy benne legyek, amikor teljesen szétesik.

Lábai átölelték a csípőmet, kezei lecsúsztak a hátamon, és tökéletes lágy hangján közvetlenül a fülembe nyögte, hogy már közel van, még többért könyörögve, hogy gyorsabban és erősebben basszam, keményebben és keményebben.

Bőre ragadt a gecimtől, a tejétől, az izzadságtól és a whiskytől. Az orgazmus fokozatosan közeledett, míg olyan intenzívvé izzott, hogy azt már nem lehet egyszerűen orgazmusnak nevezni, mert az annyira fájdalmas, amennyire élvezetes. Még egyszer megcsókoltam, elnyomott nyögés tört ki belőlem és gyengéden megharaptam a nyakát, majd már nem bírtam visszafogni magamat, és teljes erőmből elkezdtem baszni, gyors lökésekkel, átadva az irányítást a kéjnek és a vágynak.

Még egyszer utoljára belelöktem magam, és hangosan nyögve elélveztem. Alattam Sara rekedt, síró hangon nyögött, és éreztem, ahogy hüvelyfala a farkam körül pulzál.

– Max – suttogta, és magához szorított, hogy még mélyebben legyek benne. Ahogy érzékeny részéhez dörzsölődtem, megrázkódott alattam. Lassan elkezdtem kihúzódni belőle, de ő nyirkos hátamra téve a kezeit, megakadályozott ebben. – Maradj bennem.

Arcommal a nyaka hajlatában próbáltam megtalálni a légzésem, küzdve, hogy ne zuhanjak teljes súlyommal rá. Körmei a hátamat karistolták gyengéden, lábai továbbra is átölelték a csípőmet.

– Jól vagy?

Bólintott.

– Ez kurva jó volt – mondtam játékos hangon, és amikor megpuszilta az arcomat éreztem a mosolyát.

– Üdv újra Mr. és Mrs. Stella – mondta.

~~~

Scott vezetett Manhattan utcáin hazafelé, és mi mindketten hátra ültünk az autóban. Felszabadultnak éreztem magam, a hónapok óta felgyülemlett feszültség elpárolgott, és csak ekkor jöttem rá, hogy rettegtem: nem tudtam, hogy Sara és én megtaláljuk-e az utat egymáshoz, vagy ezen túl valami más lesz – gyerek, karrier, és közös életünk felépítése –, ami összeköt minket.

Rendben lennék azzal is, ha így alakult volna, ha a titkos élet, ami a múltban összekötött minket, elkopik, és új dolgokat kéne kitalálnunk az intim életünk élvezetére. De most, hogy tudtam, milyen könnyen, bármely pillanatban visszatérhetünk, fellélegeztem, és felszabadult bennem egy sötét és bűnös érzés.

– Mire gondolsz? – kérdezett Sara, ahogy minden egyes alkalommal, amikor nehezen tudtam megfogalmazni a gondolataimat.

– Valamire, amitől seggfejnek érzem magam.

– Ó! Akkor mindenféleképpen el kell mondanod.

Felé fordultam és két kezem közé fogva a kezét a szemébe néztem. – Arra gondoltam, hogy megkönnyebbülést érzek, hogy megint rátaláltunk erre. Arra, hogy ha nem is jött volna össze, ha már nem csinálnánk ezt, akkor is rendben lennék, legfeljebb eleinte lennék elkeseredve egy kicsit. Annyi kis lurkóval osztozom rajtad, amennyit csak szeretnél, mindaddig, amíg van ez a darabka belőled, ami csak az enyém marad.

– Nagyobb rész van ott egy darabkánál, ami csakis a tiéd – mondta kissé meglepetten. – Ez a mi házasságunk. Valami, ami a miénk, és törődünk vele, gondoskodunk róla, tudva, hogy egy napon megint csak ketten maradunk abban a hatalmas lakásban.

– Ha még több gyereket akarsz, akkor tudod, hogy nem maradhatunk örökre Manhattanben – mondtam neki.

Ujjait a számra nyomta, és folytatta: – Sss! Élvezzük inkább még egy kicsit ezt az új felállást.

Hirtelen kihúztuk magunkat, mintha csak most jöttünk volna rá mindketten, hogy már órák óta, mialatt a klubban voltunk, nem csörgött a telefonunk.

– Bassza meg… – suttogta Sara a táskájában kutatva. – Lehet, hogy kikapcsoltam?

– Én biztos, hogy nem – mondtam elővéve zsebemből a telefonomat. Nem volt bejövő üzenet, és nem fogadott hívás sem. Semmi.

Gyorsan írtam egy üzenetet Niallnek: Minden rendben? Már úton vagyunk hazafelé.

Szinte egyből jött a válasz: Minden rendben. Anna alszik. Nem sokára találkozunk.

~~~

Niall a nappali bőr kanapéján feküdt, és John Olivert nézte a tévében. Annabell hosszú lábain aludt és közben az egyik kis ökle a szájában volt, másik keze meg a kis sárga takaróját szorította.

– Jól szórakoztatok? – kérdezte suttogva, és minket nézett, miközben kabátunkat az előszoba szekrénybe akasztottuk.

– Szuperül – válaszoltam élvezve a látványt, ami elém tárult. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz ide költözni velünk szembe? Eladó az egyik lakás. Nekünk rohadt jól jönne.

Nevetett. – Csábító ajánlat. Az épület is meglehetősen elegáns, és ez a kis hölgy is elragadó…

– Köszönjük, Niall. Segítettél elfelejtenünk az aggodalmainkat.

Rám mosolygott, de olyan pillantás vetett rám, hogy szentimentális seggfejnek érezzem magam. Tenyerét Annabell hasára tette. – Tényleg jó volt. Talán majd egy nap visszaadod. – Egy pillanatra elkomolyodott, és ez a pillanat elég volt, hogy házassága miatti csalódottságának egész súlyát érezzem.

– Abban biztos lehetsz – biztosítottam róla.

Sara elment átöltözni, én meg egy biztos apai mozdulattal, mint aki tudja, hogy gyermeke így nem ébred föl, kézbe vettem Annabellt. Csakhogy a tervben nem ez volt megírva. Először fordult elő, hogy egy ilyen apró mozdulattól felébred. Haragosan ráncolta az orrocskáját és elkezdett sírni.

– Jaj, bocsánat, bocsánat – suttogtam neki, és gyengéden ringattam. – Csak egy perc, kisasszony, és itt az anyukád.

Csakhogy Annabell se ölelgetést, se ringatást nem akart. Sarát akarta, és haragos sírásától összeszorult a mellkasom. De annyira nem zavart, mint ahogy néhány nappal ezelőtt. Olyan voltam, mint egy elem, amit újra feltöltöttek, tele voltam türelemmel és békességgel, ahogy bárki érez, aki valóban elégedett.

Sara megjelent az előszobában és odajött hozzám, hogy elvegye a mi drágaságunkat tőlem. Utánuk mentem a gyerekszobába, és figyeltem, ahogy elfoglalják helyüket a hintaszékben.

– Hölgyeim, látványuk élvezet a szememnek.

– Valószínűleg ő a világ legaranyosabb kisbabája – mondta Sara, és rám mosolygott. Annyira kipihent volt, annyira feldobott. Mintha már az elejétől tudta volna, hogy pontosan itt fogunk kikötni ezen az éjszakán.

Lehajoltam és megpusziltam Annabell puha arcocskáját. Már megnyugodott és szopott. – Olyan érzékeny vagy, mint az apukád – suttogtam neki. – Bár ez neked nem olyan jó hír. De olyan kemény vagy, mint az acél, ahogy az anyukád is. Ezért rendben leszel.