5. Fejezet

Ötödik fejezet

 

Sara

 

Fordította: Elpida

 

Niall Stellát láttam már fényképen, ezért fel voltam készülve a hasonlóságra, ami közte és a férjem között van – ugyanaz a világos gesztenyebarna haj, ugyanazok a meleg barna szemek, és annyira szép férfi, hogy az már igazságtalan –, de arra már nem voltam felkészülve, hogy két Stellát lássak egyszerre a lakásunk ajtajánál.

Niall hagyta bőr laptop táskáját a válláról lecsúszni, hogy letegye a földre, majd felegyenesedett és szélesen mosolygott a testvérére.

Ugyanolyan magas volt, mint Max, de talán egy kicsit soványabb. A sok éves rögbizéssel Max háta szélesebb lett, karjai, lábai izmosabbak. Niall is sportos testalkatú volt, de karcsúbb, széles vállakkal és keskeny csípővel. Az a test, amit öltöny viselésére terveztek.

Ahogy belépett a lakásba, egyértelművé tette, hogy meg van az önbizalma, jól érzi magát a bőrében, de nyugodtabb volt, hiányzott belőle az elevenség, ami Maxben megvolt, és bárhová is lépett be, magával hordozta. Magabiztos volt, de ugyanakkor kevés sebezhetőséget is érzékeltem, ami miatt legszívesebben félre löktem volna Maxet, hogy megölelhessem.

Max testvére nem tudott eljönni Amerikába az esküvőnkre, ami csak kevés vendéggel, hirtelen történt – nem rég vált el, új melóba kezdett –, de megígérte nekünk, hogy amint lehetősége lesz rá, eljön meglátogatni minket. Tudtam, hogy mivel csak tíz hónap különbség van köztük, közelebb állnak egymáshoz, mint a többi testvérükhöz, és azt is tudtam, hogy Max sokkal izgatottabb volt Niall látogatása miatt, mint azt látszani engedte.

Max nagyon szerette Willt és Bennettet, és el sem tudok képzelni olyan dolgot, amiben nem lenne a segítségükre. De ahogy átölelte öccsét, az teljesen más volt. A két férfi mindkét kezével átölelte a másikat, egy hatalmas ölelésben. Talán a hormonjaim tehettek róla, talán a lehunyt szemeik és az arcukon játszó halvány mosoly, de én elkönnyeztem magam.

Max súgott valamit Niall fülébe, amit én nem hallottam, majd gyengéden megütögette a hátát és behúzta a lakásba. Látható volt, hogy még Max sem tudta magáról, mennyire aggódott az öccséért.

– Túl sok idő telt el… – mondta Max, megfogta Niall bőröndjét, behozta a lakásba és becsukta a bejárati ajtót.

– Abszolút… – értett vele egyet Niall. Istenem! Két brit férfi van a lakásomban. Nekem annyi.

Hátrább léptem az előszobából a nappali felé és amikor Niall-lel összenéztünk, egy kis intéssel köszöntöttem.

– És biztosan te vagy a csodálatos Sara – mondta nekem, és odajött hozzám, megpuszilta az arcomat. – Annyira örülök, hogy végre megismerhetlek.

Niall nagyon jól tudott ölelni. Térdeit behajlította és mindkét karjával átölelt. Amikor elhúzódott, hogy a szemembe nézzen, azt hittem, elájulok.

– Már tudom, mi varázsolta el ennyire – mondta Niall.

– Sosem mondtál ennél igazabbat – mondta Max.

– Szeretnélek megkérni titeket, hogy fejezzétek be az aranyoskodást – mondtam. – Nem vagyok biztos benne, hogy tudom kezelni.

– Mindent megpróbálunk, Virágszirom – mondta Max rám kacsintva, és bekísérte Niallt a nappaliba. – Jól áll neked a válás.

Max mesélt nekem Niall és volt felesége, Portia válása mögött meghúzódó eseményekről. A középiskola után egyből összeházasodtak, és tavaly nyárig nem is voltak senki mással életükben, amikor úgy döntöttek, hogy ez már nem mehet tovább, a házasságuk nem működik. Max azt is elmondta, hogy a „nem működött”, eufemizmus kód volt arra, hogy „Portia egy dög”.

Még ha nem is tetszett Niallnek Max megjegyzése, nem mutatta ki. Inkább a kanapára dobta magát és nagyot sóhajtott, mint aki már rég nem tudott rendesen levegőhöz jutni.

– Tudod, hogy soha sem fogok rosszat mondani Portiáról – mondta Niall mosolyogva, és a fejét rázva – de… tényleg. Már évek óta nem éreztem magam ilyen jól.

A bébimonitorból kis hang hallatszott, felálltam a kanapéról, elmagyarázva, hogy biztosan a kisbabánk ébredezik. Elindultam, hogy felvegyem.

Miközben lecseréltem Annabell pelenkáját, hallottam, hogy a két férfi beszélget, sört bont és az üvegek koccanását. Kislányomhoz hajoltam és megajándékoztam egy mosollyal.

– Készen állsz, hogy megismerd a nagybácsidat? – suttogtam neki, erre ő vigyorogva gügyögött és harisnyás lábacskáival kapálózott. Felemeltem és elindultunk a nappaliba. A két férfi elnémult. Max büszke apaként tekintett ránk, Niall meg lenyűgözötten.

– Lélegzetelállító – mondta, és letette a sörét az asztalra, hogy odajöjjön hozzánk. – Átkozottul káprázatos, Sara. Szép munka.

– Hát nem gyönyörű? – Max átszelte a szobát, homlokomat megpuszilva kivette kislányunkat a kezemből és az öccse mellé ült vele.

– Anya, gondolom, odáig van érte – mondta Niall, és ujjhegyével megsimogatta a kis takaróját.

– El se tudod képzelni mennyire – válaszolta Max. – Még be sem lépek hozzá, máris kikapja a kezemből.

Kettőjüket nézve szívem boldogságtól dagadozott. Pár lépést hátráltam és kimentem a konyhába, hogy egy kis időre magukra hagyjam őket.

~~~

A hosszú utazástól fáradt Niall akkor kívánt nekünk jó éjszakát és ment el aludni, amikor én is letettem Annabellt a kiságyába.

A lakásban boldog csend uralkodott. Lekapcsoltam a villanyokat és Max után mentem a hálószobánkba. Apró rózsaszín rugdalódzókat és zoknikat hajtogatott, amiket egy kosárba rakott az ágyunkon. Ledőltem mellé és figyeltem.

– Nagyon szexi vagy, amikor házi munkát végzel – mondtam neki a combja hátulját megsimogatva.

– Ha ezt szexinek tartod, akkor látnod kéne, amikor pelenkát cserélek.

– Az igazság az, hogy már láttam. Szerinted, miért mentem hozzád? Ezért és a kiejtésed miatt. Ja, és a hatalmas farkad miatt.

– Ez igaz! – mondta, lehajolt és megcsókolt. – Én meg azért vettelek el, mert gyönyörű vagy, okos és ördögien szexi. És azt meg se említem, hogy a világon mindennel megbirkózol.

– A világon mindennel megbirkózom… – mondtam egy pár zoknit összehajtogatva. – Gondolom, ezt hamarosan ismét be kell bizonyítanom.

Max félre tette a kosarat és a földre térdelt elém. – Nem érzed magad készen rá, Virágszirom?

Kézbevettem Annabell egyik kis blúzát, amelyik pár héttel ezelőtt még jó volt rá, de most már kicsi. Nehezen emlékeztem már rá ebben a blúzban, pedig nem is volt olyan rég! Mennyi mindent kihagynék, ha egész nap hiányoznék? De ugyanakkor…

– De igen – mondtam, és úgy is gondoltam. – Csak nehezen tudom figyelmen kívül hagyni a bűntudatom hangját, mert vissza akarok menni dolgozni.

– Miért kéne figyelmen kívül hagynod? Hagyd, hogy az összes érzés átjárjon, Sara. Aztán tégy egy lépést vissza, és fogd fel, hogy kibaszottul bármit megtehetsz. Meg tudsz oldani mindent, és ugyanakkor lehetsz a legjobb anya, feleség a világon. Annabell mialatt felnő, látni fogja, hogy mennyi mindent csinálsz, és tudni fogja, hogy ő is képes lesz erre, ha akarja.

Max felkelt a földről és mellém ült az ágyra.

– És gondolkodtam. Tudom, hogy vissza akarsz menni a klubba. És tudnod kell, hogy én is ezt akarom. Vissza emlékeztem arra a napra, amikor azt hittem, hogy Annabell soha sem fog aludni. De lassan ezen is túljutottunk, ugye?

Bólintottam.

– Ez kell, hogy legyen az új szabályunk. Menet közben kitaláljuk, hogy legyen.

– Tudod, én is ezen gondolkodtam. Annyira be akartam bizonyítani, hogy ugyanaz vagyok – hogy ugyanazok vagyunk –, ami nem igaz. Egyet értesz? És nem is kell, hogy igaz legyen. Imádom az új életünket, és az új Maxet is annyira imádom, ahogy a régit. Talán még jobban.

Max előrehajolt és megemelte egy kicsit az államat, hogy egy lassú, érzéki csókot adjon az ajkaimra. – Örülök, hogy ezt hallom. Tehát, te visszamész dolgozni, és folytatjuk azt, amit eddig csináltunk. – Mindkét arcomat megpuszilta és a köztünk lévő távolságra mutatott. – Azt csináljuk, ami mindkettőnknek jó. És valójában már alig várom, hogy ismét magammal vigyem Annabellt az irodába. Anyám meg fog örülni a boldogságtól, és Willről ne is beszéljünk.

Maxet magamhoz húztam, hogy feküdjön mellém, és lábamat a combjai közé raktam. – Tudod, már mindenki alszik.

– Szerinted sikerül csendben maradnod mindazzal, amit csinálni fogok veled? Meg vagyok sértve… – mondta mosolyogva és ajkait az ajkaimra tapasztva.

– Nem tudom. De biztos, hogy kész vagyok kipróbálni. Be is tömheted a számat.

Max szemei nagyra nyíltak. Elkezdte kigombolni a ruhámat. – Majd csak kitalálunk valamit…

És ekkor Annabell úgy döntött, hogy pont ezt a pillanatot választja ki, hogy elkezdjen nyöszörögni.

– Várjunk egy kicsit. Lehet, hogy visszaalszik – mondtam arcomat a nyakához szorítva. Olyan jó illata volt, mint annak a Maxnek, akit mindig is ismertem, de egy kis halvány Annabell illattal. Hihetetlen dugás várt rá.

Kisbabánk sírása még két percen át tartott, és már pont kimásztam Max öleléséből, hogy odamenjek hozzá, amikor hirtelen mély csend árasztotta el a lakást.

Egymásra néztünk, majd mindketten az előszoba felé fordultunk. – Mi történt? – kérdeztem Maxet.

Hallgattam, ismeretlen lágy dúdolás jött a nappali felől. Mindketten felkeltünk, gyorsan rendbe szedtük a ruhánkat és lábujjhegyen elindultunk az előszoba felé.

Amikor a nappali felé fordultunk, Max olyan hirtelen állt meg, hogy nekimentem. – Mi az? – suttogtam.

Max előre engedett és megláttam Niallt, aki már levette a nyakkendőjét, az ingén pár felső gombot kigombolt, a cipőjét is levette, és fel-alá járkált, kezében Annabellel. Közben halkan suttogott neki valamit, és ő nagy, csillogó szemekkel nézett rá.

– Azt a rohadt… – mondta Max. – Nem tartott sokáig, hogy megszerettesse magát. Persze, nem mintha meglepődnék ezen.

– Ez az, kicsi lány – mormolta neki, és megpuszilta pufi arcocskáját.

Anna továbbra is áhítattal nézett rá. Max felém fordult, hogy egymásra nézzünk.

– Ez Niall természetéből fakad – mondtam Maxnek.

Ő visszanézett az öccsére, majd ismét felém fordult. – Te is arra gondolsz, amire én?